Ellep bennünket az elektronikai hulladék?
Az e-hulladékok növekvő tömege komoly fejtörést okoz a szakembereknek, hiszen azok feldolgozása nem csak a környezet, de az emberek egészsége és a másodlagos nyersanyagok szempontjából is fontos feladat.
Ugyan a számítógépek és más elektronikai hulladék feldolgozás üteme évről-évre növekszik, mégis nagy feladat ezen eszközök teljeskörű feldolgozása és az azokban található ritka földfémek, nemesfémek, műanyagok és egyéb más fémek visszanyerése, mely által egy körforgásos gazdaságot alakíthat ki a társadalom. Az e-hulladék átvétel már országosan is több ponton megoldható, amennyiben biztosra szeretnénk menni, hogy leselejtezett eszközeink biztosan újrafeldolgozásra kerüljenek.
Sok esetben ingyenes elszállítás is megoldható ezen eszközök számára, sőt e-hulladék felvásárlási árak is kecsegtetőek azon vállalkozások számára, amelyek nagyobb mennyiségű eszközöket halmoztak fel az évek során, sőt ezáltal a hulladékká vált készülékekben található adataik is biztosan megsemmisítésre kerülnek.
Fontos megjegyezni, hogy ezen eszközök és készülékek veszélyes mérgeket és rákkeltő anyagokat tartalmaznak, mint például ólom, kadmium vagy berillium. Így, ha nem kerülnek megfelelően feldolgozásra, komoly környezeti szennyezést okozhatnak, amely a jövő generáció életterét és egészségét károsíthatja nagyon komoly mértékben.
E-hulladék az a használt elektronika eszköz, amelyet felújításra, újrafelhasználásra, viszonteladásra, hulladék-újrahasznosításra, anyag-visszanyerésre vagy ártalmatlanításra szánnak. Tartsuk azonban szem előtt, hogy a definícióban leírt eszközöknek még nem kell minden esetben a feldolgozóba kerülniük, hiszen több esetben, ha még némileg elavult készülékekről van szó, javítással vagy javítás nélkül jó kezekbe kerülhet valaki más tulajdonában, aki nem engedheti meg magának, hogy lépést tartson a technika fejlődésével és a legújabb termékeket vásárolja meg.
Tegyünk környezetünk és egészségünk érdekében egy kis odafigyeléssel, hiszen már látható a leírtak alapján, hogy nagyon nem mindegy, hova kerülnek megunt és leselejtezett elektronikai eszközeink!